Chapter 1. ~ I knew it, but I accepted

Sziasztok! Itt van az 1.fejezet, remélem tetszik, ha pedig nem szereted 

az ilyen témájú sztorikat, akkor mehetsz is, nem mindenkinek kell kedvelnie.

 Ha viszont tetszett, akkor kérlek írj kommentárt, és pipáld a "Tetszik"

 és "Folytasd" - ot a fejezet végén. :) Jó olvasást !

Bárki, aki arra vágyik, hogy egy nagyra becsült híresség barátnője lehessen, csak a dolog jó oldalát látja. Pedig senki sem tudja, hogy van ennek egy rossz oldala is, amit, csak az érezhet, aki átéli.

Mikor kislány voltam, arról álmodoztam, hogy egy szép napon híres leszek. Még nem tudtam, hogy mit fogok tenni ennek érdekében, mivel fogok foglalkozni. Egy dolgot tudtam. Olyan lány akartam lenni, akire büszke a családja. El akartam érni mindent az életben. Már azzal megmosolyogtattam a szüleimet, ha jó jegyekkel tértem haza az iskolából, vagy egyszerűen csak arról áradoztam, hogy modell szeretnék lenni. Igen, modell szerettem volna lenni. Megvolt hozzá az alkatom, a magasságom és az akaratom is. Egyszerűen minden, ami ehhez kellett. Folyamatosan jól tanultam, hogy osztályelső lehessek, és jó iskolákba kerülhessek be, amit sikerült is elérnem. Mai napig Anglia egyik legjobb főiskoláján tanulok.

Mikor megkaptam az értesítőt, hogy felvesznek, azt hittem, hogy az életem egyik legszebb napja.

Aztán, 2010 nyarán, az egyik barátom, Harry, bemutatott valakinek, az X Factorban. Sosem néztem a tehetségkutató műsorokat. Úgy tartottam, hogy csalás az egész, és le van minden előre beszélve. Nem a tehetség számít, csak az, hogy ki mennyit fizet, és, hogyan nyalja be magát a szervezőknél.

Mikor megismerkedtem Louis Tomlinsonnal, nem éreztem úgy, mint aki fontosabb akarna lenni nála, egy barátnál, bár gondolom Harry célja nem pont az volt, hogy Louisnak egy újabb havert szerezzen. Viszont, napról-napra jobban megismertem, és rájöttem, hogy pontosan olyan, mint én. Persze, fiú változatban. Úgy éreztem, hogy percről-percre beleszeretek abba a fiúba, aki hamarosan a többi taggal együtt világsztár lesz. Ezt egyszerűen éreztem.

Az X Factor alatt Louis elhívott randizni. Én pedig tekintettel arra, hogy most a versenyre kell koncentrálnia, elutasítottam. Mikor megláttam a csalódott arcát, ahogyan lehajtott fejjel el akar sétálni, a szívem szakadt meg. Megfogtam a kezét és visszahúztam. Felemelt fejjel nézett rám, és csak annyit mondtam, hogy "Ha vége a versenynek még lehet róla szó". Láttam, ahogy csodaszép kék szemei felcsillannak, és éreztem, hogy arca elvörösödik, amikor arcon csókoltam. Majd hátat fordítva a kocsimhoz vettem az irányt.

Az X Factor véget ért. A fiúk, habár nem nyerték meg, dobogós helyezést szereztek, aminek igencsak örültek. Hiszen idáig eljutottak, és sok tapasztalattal térhettek haza. Louis ismét elém állt a már jól ismert kérdéssel, és én minden akadály nélkül egyeztem bele. Másnap este nagy izgalommal nyitottam ki a házunk ajtaját, ahol a jól öltözött kísérőm állt. Tisztán emlékszem, hogy életemben először egy rövid, fehér ruha volt rajtam. Étterembe vitt, majd a parkban sétáltunk. Az esti égbolt lenyűgöző volt, ahogyan a csillagok ragyogtak felettünk, miközben a park gyepén feküdtünk. Ez a randi volt, életem legszebbje. Miközben az égi testek közül kerestük a csillagjegyeket, nem is mi lettünk volna, ha nem kapcsol be az öntöző rendszer. Mondanom sem kell, megáztunk, de jót nevetve álltunk fel, és a kocsijához vettük az irányt. A kocsiban nem váltottunk egymással egy szót sem, de mintha szavak nélkül is kommunikáltunk volna. Megérkeztünk a házamhoz. Louis leállította a motort, amíg én kicsatoltam magamat. Csak ültünk csöndesen, míg mind a ketten vártunk valamire. Egyszer csak hallottam, hogy a biztonsági öv csattan, és egy erős kar magához fordít, majd puha ajkait az enyémre helyezi. Miközben rádöbbentem, hogy mi is történik abban a pillanatban, meglepődve elhúzódtam. Ránéztem Louisra, akinek a szemében egyszerre keveredett a vágy és az értetlenség, az előbbi tettemre hivatkozva. Mosolyogtam, és a szájára hintettem, egy szűzi csókot, majd kiszálltam az autóból.

Olyan gyorsan teltek a hónapok, mintha csak pár óráról beszéltem volna. Mintha, csak tegnap lett volna, hogy megismertem a világ legcsodálatosabb barátját. Megjelent a One Direction első albuma, az Up All Night. És a WMYB videó klipje. Fülbemászó zenéjükkel egyszerűen meghódították egész Angliát, SŐT, Amerikát. Az első brit banda, akiknek sikerült ezt elérniük. Egyre nagyobb sikernek köszönhetően, sokkal több rajongóra tettek szert. Ők lettek a Directionerek.

Egy interjú során, Louis felvállalta a kapcsolatunkat a világ előtt. Azt hittem elájulok, mikor meghallottam. Boldog voltam, és azon kezdtem el agyalni, hogy mit fognak szólni, azok a Directionerek, akiknek bálványa a barátom. Utálni fognak engem, mert együtt vagyok vele? Szeretnek majd, mert örömet akozok neki?

A következő hónapokban a vélemények megoszlottak. Mondhatni, a rajongók többsége megkedvelt engem, vagyis, elviselt. De még mindig ott voltak azok, akik gyűlöltek. Teljes szívükből a pokolra kívántak volna. Kezdetben nem is foglalkoztam velük, mert az ő dolguk, hogy szeretnek-e engem, vagy nem.

Hamarosan, egy igen jó barátnőre tettem szert. Összebarátkoztam Danielle Peazerrel. Liam Payne gyönyörű barátnője. Régebbről láttam már pár videóból. Táncosnő. És igen jól mozog. Nagyon ért ehhez, és még rátesz azzal is, hogy élvezi amit csinál, és ettől még csak jobb lesz.

Nemrég megjelent a fiúk Take Me Home című albuma. Mondanom sem kell, ekkorra már annyira híresek voltak, hogy alig láthattam Louist. Telefonon folyamatosan beszélgettünk, de az nem ugyanaz, mint élőben társalogni, és együtt lenni. Beleőrültem a hiányába. Az ilyen napokat Daniellel töltöttem, általában egy csajos nap keretében. Kitárgyaltuk a divatvilág minden egyes részletét, miközben a fiúk lemezét hallgattuk.

Az utóbbi időben, hogy is mondjam. Megnőtt az utálóim száma. Nem értem. Miért utálnak? Megsértettem őket valamivel? Megbántottam őket? Csak azért utálnak, mert együtt vagyok az általuk szeretett fiúval? Mert örömet okozok neki? Nem is törődtem ezekkel a sértő üzenetekkel, mindaddig, amíg...egy nap úgy döntöttem, hogy felmegyek, a több napja nem látott twitteremre, és elolvasom az emberek üzeneteit. A levelek többségére csak mosolyogni tudtam, mikor azt olvastam, hogy "Imádlak Eleanor, te vagy a példaképem. Nagyon jól mutattok Louissal, és minden Directioner szeret téged, aki nem, az meg nem is az.". Jól estek az ilyen témájú üzenetek. Aztán ott voltak, akik csak rosszallóan annyit írtak, hogy "Bárcsak meg se ismertétek volna egymást Louissal.". Majd, rányitottam az egyik üzenetre. Talán nem kellett volna. Kit áltatok? Nagyon nem kellett volna. Képek halmazát hozta fel. Valamelyik képen én vagyok kiparodizálva, valahol szerkesztők segítségével rá vagyok helyezve egy másik ember testére, amint az valami nem normális dolgot cselekszik. Ezek után jöttek azok a képek, amik teljesen sötétek voltak, és az volt ráírva, hogy "Bárcsak halott lennél". Ki akartam kapcsolni a laptopomat, de befagyott. Csak a képeket láttam mindenhol, és a szemeimből csak úgy hulltak a könnyeim. Szomorúságtól üvöltve löktem le a gépet az asztalról, és én a földre rogytam zokogva. Mikor már egy ideje ott hevertem, felültem és a laptopomért kúsztam. Felnyitottam, és még mindig a szörnyű képeket bámultam, ahogy egymást váltogatják. Szó szerint a földhöz vágtam, majd a fürdőbe sétáltam. A tükör felé vettem az irányt, és belenéztem. Csak egy összetört lányt láttam, lesírt sminkkel. Majd a szemem megakadt, a tegnap ott felejtett körömvágó ollón. A kezembe vettem, és minden gondolkodás nélkül végighúztam a karom felületén, de nem annyira erősen, hogy az elkezdjen vérezni. Majd még egyszer, és még egyszer. Lerogytam a földre, felhúztam a térdeimet, amire ráhajtottam a fejemet és tovább zokogtam. -MIÉRT? - üvöltöttem a semmibe. Ekkor lepillantottam a piros karcolással bélyegzett karomra és egyre erősebben sírtam. Kezembe véve a leejtett ollót, ismét megtettem. Csak arra koncentráltam, ahogy a fájdalom leköti a testem minden egyes részét, és nem a gondolatimra figyeltem. Aznap álomba sírtam magamat.

Ez így megy, körülbelül 3 hónapja. A fiúk turnén vannak, és holnap érkeznek haza. A dologról, csak Danielle tud, aki folyton le akar beszélni, persze sikertelenül. Nem érti meg, hogy rajtam már csak ez segít. Csak így tudok elszabadulni a gondolataimtól, és nem Louis hiányára, és a rajongók durva véleményeire gondolni. Lenézve a fehér kötéssel bekötött alkaromra, ismét eszembe jutott, az az este. A szememben felgyülekeztek a forró könnyek, amik nemsokára a földet fogják érinteni. Ekkor nyílt ki az ajtó...

A következő fejezet címe "Cute without e" 3 komi után :)