Chapter 11. ~ Something very important

Sziasztok olvasók !! ^^ Köszönöm, hogy volt türelmetek kivárni, 

ezt a sok időt, amíg nem jelentkeztem új résszel, de írói válságban szenvedtem, 

és akárhogy is próbálkoztam, nem sikerült írnom.... de most összehoztam :D Amúgy, 

FONTOS INFORMÁCIÓK A FEJEZET VÉGÉN KÉREK 

MINDENKIT HOGY OLVASSA EL !!!

Nem értettem, hogy miért írt. Nem is tartom vele tartósan a kapcsolatot. Én értem, hogy állítólag barátnők vagyunk, de sosem jártunk össze kitárgyalni, hogy mi nyomja a szívünk lelkét.. Azt is megértem, hogy neki ideje sincs, hisz ének próbák, és ők is hamarosan indulnak turnézni. De akkor is...

Csak egyenesen a telefonom képernyőjét bámultam, és megint elolvastam az üzenetet.

Perrie: Muszáj beszélnünk. Fontos! 

Vajon miről akar beszélgetni? Mert, hogy nem valami ügyes-bajos csajproblémáról lesz szó, azt érzem. - Eleanor, minden oké? - jött ki Louis a szobából, egy szál alsóban.

- Persze. - mosolyogtam, majd a pultra helyeztem a telefont, és odamentem hozzá. - Jól éreztem magamat. - suttogta a fülembe.

- Én is. - helyeseltem, majd ajkaink egymásra találtak, és hosszasan csókolóztunk. Nem tudtam elhinni, hogy ennyi ideig, mégis, hogy bírhattam ki nélküle? Az ajkai íze, a puszta jelenléte.... Egyszerűen, ellenállhatatlan. Tüzesen harcoló csókcsatánk folytatódott volna, ha nem kezd el sípolni a mobilom. Vonakodva, de elhúzódtam Louistől, és felvettem. - Háló? - szóltam bele.

- Szia Eleanor. Na, hogy sikerült? - támadott le rögtön egy kérdéssel Danielle.

- Jobban, mint gondolnád. - egy levakarhatatlan mosoly kerekedett az arcomra, miközben még mindig arra gondoltam, hogy mik történetek a hálóban.

- Rendben, azért részleteket nem kérek. - nevetett, majd én is csatlakoztam hozzá.

- Hidd el, nem terveztem ódákat zengeni.

- Köszönöm. Akkor...minden rendben van? - váltott komolyabb hangnembe.

- Igen, azt hiszem.....de.... - sóhajtottam, majd bevonultam a fürdőbe, hogy Louis ne hallja mit beszélek Danivel.

- De? - az aggodalom erősen hallható volt a hangjában.

- Perrie írt egy SMSt, hogy muszáj lenne beszélnünk. De...nem tudom, hogy miről van szó. Csak annyit írt, hogy fontos. - mondtam

- Eleanor, ne butáskodj. Hisz barátnők vagytok, vagy mi.... biztos nem pont valami életbevágó dologról szeretne veled beszélgetni. - nevetett Danielle.

- Dani. Kérlek....

- Jó, oké. Akkor beszélj vele. Így nem jutsz semmire.

- Igaz.... rendben. Majd írok neki. Naaa, és veled mi újság? - kérdeztem elhúzva a mondatot, jelezve, hogy nem pont arról érdeklődök, hogy milyen smink van rajta.

- Ó, hát velem...semmii....

- Mesélj csak! - mondtam fenyegető hangnemben, de a végére elnevettem magamat.

- Liamnél vagyok...

- Hát, ezt életemben nem gondoltam volna. - játszottam meg az értetlent.

- Vicces kedvedben vagy, Humor Herold? - kérdezte.

- Jelenleg volt mitől feltöltődnöm.

- Mondom, hogy nem kérek részleteket. - nevetett. - Na figyelj, most le kell tennem....

- Szóval visszajött Liam. - nevettem fel. - Jó szórakozást.

- Kösz, neked is. - mondta, majd még egy köszönés után letettem a telefont. Kimentem a konyhába, ahol Louis tevékenykedett, annyi különbséggel, hogy most már visszavette a nadrágját. - Mi jót csinálsz? - kérdeztem, majd felültem a pultra.

- Reggelit.

- Na nem mondod? Egy kicsit konkrétabban?

- Pirítóst. - mondta, majd hallottam, hogy a kenyérpirító kattan, és Louis kivette belőle a kenyereket egy tányérra. Én addig a hűtőből kivettem a vajat, majd leültünk az asztalhoz.

***

Miután végeztünk a reggelivel, lezuhanyoztunk, külön-külön, majd felöltöztünk. Louisnak mennie kellett, mert a fiúkkal interjúra kellett mennie. Egyedül maradtam a laskásban. A kanapén ültem, és a kezemben lévő mobilomat nézegettem. Miért aggódtam ennyire? Perrie, csak Perrie. De mégis....kezdtem félni, hogy mégis mi lehet annyira fontos. Daniellenek igaza volt, így nem oldok meg semmit. Felhívom. 

Ki kerestem a névjegyzékben a nevét, majd rákattintottam a hívás gombra. Párat sípolt a telefon, majd egy hatalmasat, jelezve, hogy nem veszi fel. Na szép, akkor baromira fontos lehet. Pár percnyi néma csend után rezegni kezdett a mobilom. Egy SMS. Perrie: Nem telefontéma. Kérlek, gyere a Big Ben közelében lévő elhagyatott raktár épülethez, este 10 körül. Kérlek.

Kitágult pupillákkal figyeltem a képernyőt. Már rendesen kezdtem émelyegni, attól, hogy vajon mit akarhat.. És miért ilyen eldugott helyen, ilyen késői órákban. Nekem erre aludnom kell, egyszerűen nincs kedvem ezzel foglalatoskodni. A szobámba sétáltam, ahol nem véve a fáradságot, átöltözés nélkül dőltem be a puha ágyba, és húztam magamra a takarót. 

Még az álmomban is, az a jelenet játszódik le újra- és újra, amikor Louis és én szeretkeztünk. Minden pillanatát élveztem, hisz már régen éreztem magamat olyan földön túli állapotban, mint akkor este. Hiányoltam. Minden egyes átkozott nap hiányzott. És most végre itt van. De mire kellett hazajönnie? Hogy a barátnője majdnem öngyilkos lett, olyan dolog miatt, ami vélhetőleg meg sem történt. Csodálom, hogy még mindig mellettem van, hol ott már valaki régen elhagyta volna ezért a barátnőjét. Szerintem. Amúgy, milyen hülye álomba csöppentem én? Magamhoz beszélgetek... Na jó, ez is csak az álmomban lehetséges... Hirtelen egy félhomályos szobában találom magamat, majd előttem kezd lejátszódni az a jelenet amikor együtt voltunk. Igyekeztem becsukni a szememet, vagy legalábbis mást bámulni, mert nem voltam elragadtatva a látványtól, még akkor sem, ha azok én és Louis. Mikor láttam, hogy ölelkezünk, hirtelen bevillant valami.... valami nagyon fontos....

Sziasztok! Először is, kezdjük ott, hogy IGEN IGEN, tudom, hogy baromi rövid lett ez a rész, viszont kötök veletek egy 'szerződést' ! Kapok erre a bejegyzésre 7 komit, és csatlakoztok a csoporthoz, (KATT), és akkor a következő fejezet dupla részes lesz ^^ Azaz, a 12-13 rész egyszerre :D Na, benne vagytok? Remek, akkor iszkiri iszkiri iratkozni és komizni ! :D + Ha esetleg narancsok (kíváncsiak) vagytok, hogy körülbelül mit tartogatnak a közeljövőben publikálásra kerülő fejezetek, akkor nézzétek meg az Előzetest (KATT) ! ^^