Chapter 2. ~ 'Cute without e'

Sziasztok! Itt lenne a 2. rész, remélem tetszik, és oldalt fel lehet 

iratkozni  'Rendszeres olvasónak', kommentároktól sem kell

 kímélni,  és ha tetszett, és szeretnéd olvasni a folytatást, akkor a 

fejezet végén pipálgatni. ;) Bye, Have a great day! :D

Ekkor nyílt ki az ajtó...

-Dani? - kérdeztem, és közben felálltam a székről.

- Szia! - üdvözült, majd megölelt.

- Mit keresel itt, reggel 8-kor? - ráncoltam össze a szemöldökömet csodálkozva.

- Nem jöhetek át a barátnőmhöz? - kérdezte mosolyogva. Tudtam, hogy nem azért jött, mert csajos napot akar tartani. Kizárólag azért van itt, hogy felügyeljen. Mi vagyok én, óvodás? Nem kell rám vigyáznia senkinek. Ura vagyok a tetteimnek. - De persze. - válaszoltam, egy ál mosoly kíséretében. - Mit szeretnél csinálni? - kérdezte, és a táskáját a pultra helyezte.

- Átjöttél, úgy, hogy nem tudod, hogy mit csináljunk? - kérdeztem értetlenkedve.

- Gondoltam, majd együtt kitaláljuk. De szólj, ha zavarok, mert akkor megyek. - változtatta meg hirtelen a hangulatát Danielle.

- Nem, maradj. Mondjuk, nézzük meg, hogy hogy sikerült a fiúk legutóbbi koncertje. Hisz holnap jönnek haza, kicsit tájékozódhatnánk felőlük. - mondtam. Fura volt, most pont én akartam őt felvidítani, és nem fordítva, ahogy azt már az utóbbi hónapokban megszokhattam. - Rendben. - vigyorodott el hirtelenjében. Ez a csaj! Elmehetne színésznőnek. Besétáltunk a szobámba, és leültünk a babzsákfotelba. Ölembe vettem az új laptopomat, hisz, az előzőnek tudjátok mi lett a sorsa. Elkezdtem keresgélni a fiúk koncertjével kapcsolatosan, miközben drága barátnőm arról áradozott, hogy mennyire hiányzik neki Liam. Bevallom, nekem is hiányzik Louis. Egyszerűen kibírhatatlan a hiánya. Mintha a szívemből egy részt vitt volna magával, amikor felszállt a turnébuszra. Ahogy így keresgéltem, egy igen érdekes cikkre bukkantam. "A One Direction barátnői". Ez vajon mi lehet? - kérdeztem magamban, és megnyitottam. Úristen, mi ez? Te jó ég! - belül ordítottam. A cikk eleje minden rendben van, leírja, hogy Danielle teljes mértékben tartja a kapcsolatot Liammel, általánosságában ott van a koncertjein, hogy tudjanak találkozni. A második részben arról tesz említést, hogy Perrie is ott van Zaynnel a koncerteket megelőző napokon. Aztán lejjebb görgettem.."Eleanor Calder megcsalja barátját?" Ahogy így olvastam, 3 hozzácsatolt képet pillantottam meg, amiket meg is nyitottam. A képeken egy fiúval vagyok. Pontosabban, az egyik haverommal, és kicsit félreérthetőek a szituációk. "Talán, ezért nem látjuk sokszor Louis barátnőjét, mert közben egy másik fiút boldogít?" Na ennyi! Betelt a pohár! Nem tudtam tovább visszatartani a könnyeimet. Felálltam, és a laptopot ismét a földre dobtam. Talán nem szabadna a technológia közelébe mennem. Zokogva a fürdőbe rohantam, és mielőtt még Dani utánam tudott volna jönni, bevágtam az ajtót, és kulcsra zártam. - Eleanor! Nyisd ki! - dörömbölt.

- NEM! - ordítottam, és gyorsan az ollót kerestem a kis táskámban.

- Eleanor! Ne tedd meg megint! Kérlek! - kérlelt. A hónapok alatt egyszer sem hallgattam rá. Most miért gondolta, hogy fogok? - Végre megvan. - mondtam magamnak, mire elkezdtem végighúzni a tárgyat, azon karomon, ami még nem volt bekötve. - Eleanor!! - ütötte hangosabban az ajtót Danielle. Figyelembe sem vettem, csak arra koncentráltam, ahogyan a karomból áradó vörös nedv, a hófehér padlót érinti. Szédültem, és forgott velem a fürdő. A földről feltápászkodva mentem el az ajtóig, amit kinyitottam. Dani ott állt előttem, fehér gézt tartva a kezében, és szomorú tekintettel. - Remélem jobban érzed magadat. - mondta, és az ágyhoz vezetett, ahol elkezdte bekötözni a karomat. Nagyszerű barát. Képes ilyen helyzetben is mellettem lenni, és nem hagy magamra. - Eleanor, miért? - sírt most már Danielle is, és magához szorított, miután befejezte a karom kötözését. - Mert ettől érzem magamat gondtalannak. - suttogtam, és a karomra tekintettem, amit hamarosan átitatott a vér, és én egyre jobban szédültem. - Dani, átkötöznéd még egyszer? - kérleltem, és ő csak beleegyezően bólintott, majd hozzálátott. - Jó? - kérdezte. - Igen. - válaszoltam.

- Enned kéne valamit. - mondta.

- Nem jó vagyok így. - mondtam, és ledőltem az ágyra.

- De így le fog gyengülni az immunrendszered.

- Mikor lettél hirtelen orvos? - kérdeztem szarkasztikusan.

- Azért valamit enned kéne. Hozok valami gyümölcsöt. - mondta. - Addig, meg...-mutatottam figyelmeztetően rám. -..nem csinálsz semmi hülyeséget. - és már el is hagyta a szobát. Van kb. 5 percem mielőtt visszaér. - mondtam magamban, és feltámaszkodtam az ágyról. Egyszerűen úgy éreztem, hogy megint meg kell tennem. A mosdó felé véve az irányt, hirtelen a földre rogytam. Nem tudtam felállni. Egyre gyengébbnek éreztem magamat. - EL!! - kiabálva jött be a szobába a barátnőm.

- Megint meg akartad csinálni!? Nem hiszem el! 1 perce megyek el...- mondta dühösen. Felsegített a padlóról, és az ágyba vonszolt. - Most pedig szépen pihensz, én meg hozok valamit enni. - mondta, és kisétált a szobából. Még egy próba. Felálltam az éjjeliszekrénynek dőlve, és megindultam a fürdőszoba felé, mindaddig, amíg a telefonom el nem kezdett zümmögni. A képernyőre pillantottam. Egy üzenet. Nagy nehezen felvettem és megnyitottam, egy kézzel, mivel a másikkal magamat tartottam. Louis: "Hamarosan találkozunk, hiányzol. Szeretlek." Elkezdtem sírni, és a telefont visszahelyeztem az asztalra. Dobogásokat hallottam, így amennyire gyorsan csak tudtam visszavándoroltam az ágyba, és magamra húztam a takarót. - Jó kislány. - viccelődött Dani.

- Mi vagyok én, kutya? - kérdeztem nevetve, és ő átnyújtott nekem egy narancsot.

- Fúj, utálom. - toltam el magamtól.

- Nem baj. Most megeszed, sok benne a C-vitamin, és neked most szükséged van rá. - magyarázott, mintha csak anyát hallgattam volna.

- Majd én tudom, hogy mire van szükségem. - duzzogtam tovább, és a karomat összefonva elfordultam tőle.

- Eleanor, ne gyerekeskedj. Akkor tessék, egyél egy szelet csokit. - nyújtotta át nekem az édességet.

- Rendben. - sóhajtottam, és kibontottam. - Köszönöm. - mondtam, és beleharaptam.

- Nem tesz semmit. - rántott vállat Dani.

- Nem a csokiról beszéltem. Köszönöm, hogy itt vagy mellettem, és vigyázol rám, még akkor is, ha az agyamra mész. - mosolyogtam.

- Ez a barátok dolga, nem igaz? - mondta. Igaza volt. Ő kiváló barát. De én? Ő csak védeni akar, én meg eltolom magamtól. Még egy ok, ami felborítja a lelki világom egyensúlyát. Még barátnak sem vagyok elég jó. - Eleanor? - kérdezte Danielle. Hangjából ítélve aggódott.

- Igen? - kérdeztem.

- Mit mondasz a fiúknak, ha meglátják a kötéseket a karodon? - kérdezte.

- Fogalmam sincs. - hajtottam le a fejemet, és az átvérzett kötésre pillantottam, majd vissza Daniellere. - Hozom. - sóhajtott mélyet, majd az ágyról felállva az első segély táska felé vette az irányt...

Következő fejezet 3 komi, 2-2 Tetszik és Folytasd után :D