Chapter 5. ~ Damn it

Sziasztok! Azt kezdtem el észrevenni, hogy egyre többen vagyunk, 

aminek nagyon-nagyon örülök, de tényleg ^^ 

Most is úgy vigyorgok mint a tejbe tök :33 

Igazából sosem értettem ezt a hasonlatot, de viccesen hangzik.xD

Szóval szeretnék neketek mondani egy: 

"MASSIVE THANK YOU"-t. 

Jó olvasást a fejezethez!

Sóhajtottam, és az ajtó irányába fordultam, lenyomtam a kilincset, de amikor kinyitottam az ajtót, szembe találtam magamat egy gyönyörű kék szempárral... 

- Jézusom! - kaptam a szívemhez, annyira megijedtem

- Bocs, a mosdóba akartam jönni...de, úristen, El, te vérzel. - látta meg a felszakadt gézt a karomon, és aggódva tekintett rám.

- Tudod, az üveg vág. - bólogattam, és próbáltam volna kimenni, ami nem jött össze.

- Igen, csak nem mindegy, hogy véletlen vagy szándékosan. - nézett rám, és elkezdtem félni. Szó szerint remegni kezdtem, mint a nyárfalevél. Gyorsan kiböktem a mesémet, amit nem is olyan régen meséltem Louisnak. - A konyhában voltam, amikor nekimentem a szekrénynek és rám estek az üvegek. - mondtam a földet bámulva, ezzel elkerülve a szemkontaktust. - De most megyek. Mint látod át kell kötöznöm. - néztem most már fel, de még mielőtt ki tudtam volna szabadulni a fürdőből, belém karolt és visszahúzott magához.

- Ha majd előállsz valami hihetőbb sztorival, szívesen hallgatlak meg. - mosolygott, és elengedett. Indultam a saját utamra, visszamenőleg annyit láttam, hogy beletúr a szőke hajába, majd bezárja maga után az ajtót. Elértem a szobámba. Felkapcsoltam a villanyt és az első segély dobozt kezdtem el keresni. Pár perccel később meg is találtam. Kivettem a gézt, és nagy nehezen elkezdtem bekötözni a felszakadt vágásaimat. Ekkor jutott eszembe, hogy le kell kennem fertőtlenítővel. A sárga folyadék érintkezett a bőrömmel, amitől felszisszentem. Marta, és égette a sebeimet, de hát minden dolognak van következménye. Talán súlyosabb is, mint ahogyan elképzeljük. Elraktam a fertőtlenítőt, és betekertem az alkaromat. Ugyanezt cselekedtem a másikkal is. Mikor végeztem szépen mindent visszatettem a helyére. Semmi kedvem nem volt visszamenni a többiekhez, azt nézni, hogy Payzerék és Zerrieék hogyan vezetik le az egymás iránt érzett hiányukat, vagy azt nézni, ahogy Harry egyszer egyszer felnevet a telefonját bámulva. És pláne nem volt kedvem visszamenni, amiatt, ami a fürdőben történt. Mit értett az alatt, hogy "nem mindegy, hogy véletlen vagy szándákosan"? Talán sejt valami? Nem, az nem lehet. Vagy, mégis? Egyszerűen amikor a szemembe nézett, úgy éreztem, hogy nem tudom nem az igazat mondani. A lelkembe lát. És én sem értem, hogy ezt hogyan, s miként éri el nálam. Louis meg békésen alszik a kanapén. Ő még csak sejteni sem sejti, hogy mi játszódik le bennem, már hónapok óta. És mindez, csak amiatt, mert megnyitottam egy hülye üzenetet. Bár, ahogy magamat ismerem, ISMERTEM, mert már lassan én sem tudom, hogy ki vagyok valójában, a sok utáló így is kikészített volna idegileg, az a levél csak egy kezdetleges pofon volt, ami elindított egy lavinát.

Csak ültem az ágyon, majd a gondolataim teljesen lefárasztottak, szóval úgy határoztam, hogy átöltözök piszibe, és alszok. Így is tettem. Felvettem Louis egyik pólóját, amit még a turné előtt hagyott itt. Mondhatni akkor, amikor még normális volt az életem. Még vagy 3x biztos belefértem volna abba a pólóba, de egyszerűen imádtam. Louist tükrözte a póló. Az illatát, a stílusát. Amikor nem volt velem, abban aludtam, vagy egyszerűen csak magamhoz öleltem. Ledőltem az ágyra és magamra húztam a takarót. Pár perc múlva már álmaim mezején sétálgattam, ahol nincs semmi rossz és igazságtalanság. Igen, ebből lehetett tudni, hogy csak álmodom....

- IDIÓTA VADBAROM! MIT CSINÁLSZ? - hallottam egy magas női kiáltást a nappaliból. Mondhatom szép ébresztő. Felpattantam, és kimentem. A jelenet igazi vígjátéknak felelt meg. Perrie csuromvizesen állt és Harryre nézett, a "most meghalsz" nézésével. Szerintem senki sem akar egy fáradt és haragos Perriet reggel. - Itt mi folyik? - kérdeztem, ezzel magamra vonva a figyelmet.

- Ez az idióta rám öntött egy pohár jéghideg vizet! - szónokolt Perrie idegesen.

- Hé! Kikérem magamnak! Nem volt jéghideg a víz. Szobahőmérsékleten volt tárolva! - húzta ki magát Harry, mint aki ezzel letudta volna a magyarázatot.

- Akkor is hideg volt. Van 5 másodperced futni. - fenyegetőzött Pezz.

- Persze, pont tőled kéne félnem. - nevetett Hazza.

- Haver, fuss. - mondta Zayn, és ha a pasija mondja, akkor talán van benne valami.

- 3....2.....- számolt visszafelé Perrie és Harry most már komolyan felpattant és kiviharzott a házból.

- Nah, ez el van intézve. - nyugodott le Perrie, és elkezdte nézegetni a körmeit, mint aki jól végezte a dolgát.

- Nekem ez sok volt reggelre. - rázta meg a fejét Louis, és közben idejött mellém.

- Hogy aludtál? - kérdezte és megpuszilta a homlokomat.

- Egész tűrhetően.

- Nem fáj a karod? - kérdezte hirtelenjében Niall.

- Tényleg, mi van a karoddal? - kapcsolódott be a társalgásba Liam is.

- Igen, nagyon gyanús vagy te nekem. - nézett rám Pezz, miközben Zayn vállaira támaszkodott. Most tisztára úgy éreztem magamat, mint akit éppen kín vallatnak.

- Tudjátok, vagy 2 hete sütöttem, és neki mentem a szekrénynek, amiről leestek az üvegek, és hát sikeresen rápattantak a szilánkok a karomra. - mondtam, miközben megint csak a földet bámultam. Képtelen vagyok belenézni a szemükbe.

- Oh, szegénykém. Nem voltál orvosnál? - kérdezte Perrie.

- Nem, Danielle kellően ellátott. - bólogattam.

- De, miért nem hívtál, hogy gond van? - kérdezte Louis, és érdeklődve tekintett rám.

- Nem akartalak megzavarni, nem olyan nagy dolog. - rántottam meg a vállamat.

- Nem olyan nagy dolog? Eleanor! Simán elvághatta volna a szilánk az ereidet. - érvelt idegesen a barátom.

- De nem történt meg, túlléphetnénk?

- Persze. - sóhajtott Louis, és megrázta a fejét. - Srácok szerintem ideje lesz mennünk, mert még a menedzsment szeretne elbeszélgetni velünk. - mondta Zayn.

- Akkor, iszkiri iszkiri! - mondta végre nevetve Louis, és az ajtó felé vették az irányukat. Mielőtt elmentek volna Dani idejött megölet, és még megsúgta, hogy ne csináljak semmi hülyeséget. Becsukódott az ajtó, és egy hatalmas kő esett le a szívemről. De hirtelen megint ezerrel kezdett el verni, amikor ismét nyílt a bejárati ajtó, és felfedte a szőke ír fiút. - Bocs, itt hagytam a pulcsimat.

- Niall, mind a ketten tudjuk, hogy nem volt rajtad pulcsi, mit akarsz? - vontam kérdőre.

- Kitaláltál már egy hihetőbb sztorit? - kérdezte felvont szemöldökkel.

- Nem, nincs mit kitalálnom. Az az igazság amit mondtam. - mondtam, és mindenhova néztem, csak a szemeibe nem.

- Eleanor! Nem vagyok annyira idióta, mint amilyennek látszok. - nevetett. - Szóval, ne hazudj. Hogy lett ilyen a karod? - kérdezte, és felnéztem azokba a ragyogó kék szemekbe. Talán sejti?

A következő fejezet 4-4 "Tetszik" "Folytasd" és 5 komi után. :)